Például a manapság igen népszerűvé vált császárfa (Paulownia) fajták rendkívül gyorsan nőnek, és egyöntetű, szinte teljesen zárt árnyékot adnak. Imádják a tűző napot, és szinte minden körülmények között szépen fejlődnek. Egyetlen hátrányuk, hogy eléggé kizsarolják a talajt, tehát mindenképp olyan kertbe valók, ahol ez nem jelent problémát. A vérszilva (Prunus cerasifera) például nem annyira terebélyes, és vörös levelével igen dekoratív, és kellő árnyékot adó díszfa. Ide soroljuk még a szintén kisebb méretű díszalma fajtákat, vagy a szintén vörös levelű japán juhart is. Napfény kedvelő virágok A virágos növények java része napfényigényes, tehát bőven tudunk választani. Ilyenkor meg kell terveznünk, hogy milyen magasságú, mennyire bokrosodó, és nem utolsó sorban, milyen szín -összetételű ágyásokat szeretnénk; és, hogy milyen növényeket válasszunk szoliternek (önmagában díszítő). Ezen kívül el kell döntenünk, hogy hova szeretnénk évelő növényeket, melyek minden évben, azonos időszakban fognak virágozni, és hova szeretnénk egynyári virágokat.
2022-02-15 A kerti tanácsok oldalakon segítséget szeretnénk nyújtani kertészkedés témakörben, minden kertbarát olvasónak a növényismeret, kerti munkák és növények szaporítása folyamatában. Olvasóink könyebben eligazodhatnak a dísznövények világában, miután megkeresték és elolvasták a különféle kategóriába csoportosított növények fontosabb tulajdonságát, igényeit, vagy gondozásuk, ápolásuk módját.
jazzybeez.com, 2024