Elsődlegesen figyeljük a hosszú, mély, egyenletes légzést és arra építjük rá az egyes testhelyzeteket (ászanákat). Továbbá az egyes ászanákat is a légzésre épített speciális mozdulatsorral kötjük össze, áramolva az egész órán. Az elme szintén szorosan követi a lassú, és hangos jógalégzést; ezáltal megvalósul a jóga valódi célja: a test és elme leigázása – a jelen pillanatban létezés úgynevezett mozgó meditáció által. Kezdők és haladók egyaránt fejlődési lehetőséget találhatnak az órákon. A testhelyzetek a jelenlévők igényeihez igazítottan könnyebb és nehezebb verzióban is bemutatásra kerülnek. Alkalmanként más-más területre fókuszálva dolgozunk – pl. : törzsizomzat erősítés, csípőnyitás, hátrahajlítás. A Power Yoga egy dinamikus jógastílus. Megjelenése Bryan Kest nevéhez köthető a 90-es években, maga a módszer azonban a tradicionális ashtanga vinyasza jógából ered. A "Power Yoga" elnevezés a gyakorlás erejét hivatott kifejezni. Amikor megkérdezték Bryan Kestet a névadásról, azt mondta, azért ezt választotta, mert erővel ruház fel a gyakorlás: "könnyűnek, szabadnak, energikusnak, kristály tisztának, nyugodtnak, és kapcsolódottnak érzed magad egy-egy óra után, s mi jelenthetne nagyobb erőt, mint mikor a lehető legjobban érzed magadat? "
A statikusabb jógastílusokhoz képest (például a hatha jóga) az ászanákat rövidebb ideig tartjuk ki egy kreatív, meditatív módon felépített sorozatban. Az ászanák egymásba kapcsolódnak, letisztult mozdulatokkal hajlik át egyik póz a másikba, mint egy tánc koreográfia. Ezáltal a 'flow' azaz áramlás élményét nyújtja ez az óra. Összehangoljuk a légzést a mozdulatokkal, ezáltal egy intenzív koncentráció jön létre, mely beszippantja a gyakorlót és a könnyedség, "utazás" érzése hatja át a gyakorlást. Olyan érzés, mintha a légzésed mozgatná a testedet! "Fókusz és koncentráció a flow élmény, mely során nem vesszük észre az idő múlását. "
kerületben A női jóga hatásmechanizmusa: szabályozhatja a ciklustharmonizáló hatással lehet a hormonrendszerrenyugtathatja és kegyensúlyozhatja az idegrendszertnormalizálhatja a vérzés időtartamát és mennyiségétmegelőzheti a nőgyógyászati betegségek kialakulásátcsökkentheti a PMS tüneteketnői önismeretben való elmélyülést támogatja és kiegészíti Ki tartja az órákat? Éliás Viktória – női jóga oktatóKiss Andrea – női jóga oktató, yin jóga oktató, kismama jóga oktató Részvételi díj: 2. 600 Ft/ alkalom Az órák időpontja:Csütörtök: 19:00-20:00-ig Az órákon való részvételnek nem előfeltétele, hogy legyen jóga alapismereted. Jelentkezés az órára: 4 alkalmas női kör – ha elmélyülnél nőiségedben Amennyiben szeretnél mélyebb tudást és tapasztalást szerezni a témában, szeretettel várunk a 4 alkalmas női körünkön is: Női jóga a 12. kerületben
jazzybeez.com, 2024