2020 06. 30. Ma olvasóink két lelkes táborának is kedvezni szeretnénk, amihez ugyanazt a témát választottuk. Elena Ferrante könyvét és az abból készült sorozatot szeretnénk az Önök figyelmébe ajánlani. A könyv egy négykötetes sorozat, különféle címekkel. A Rai által készített sorozat pedig az első kötet címét viseli: L'amica geniale. Akik jobban szeretnek egy-egy könyvbe belemerülni, mintsem a képernyő előtt üljenek, azoknak mindenképp a papír vagy e-book alapú verziót ajánljuk – írásban azért nyilván minden karaktert és eseményt sokrétűbben lehet árnyalni, mint filmen. Azok viszont, akik nagy sorozatrajongók, feltétlenül fel kell tegyék a listára ezt az elemet is. Jelenleg épp a második évad vetítése futott le, az első alapján támasztott várakozásoknak megfelelő minőségben. Témája az egymást követő évadoknak két fiatal lány/nő kapcsolata, amely a II. világháború utáni Olaszországban két iskolás kislány barátságával kezdődik, akik aztán hol a lelki, hol a fizikai távolságok hullámvölgyeit, máskor meg az együtt töltött, tartalmas idő hullámhegyeit élik meg.
Hogyan lehet együtt dolgozni valakivel, aki személyesen soha nem fedi fel magát, akit nem lehet telefonon felhívni, legfeljebb emailben válaszol a kérdéseinkre? Saverio Costanzo, a Briliáns barátnőm című HBO-sorozat rendezője biztosan sokat tudna erről mesélni, hiszen Elena Ferrante, akinek személyazonossága a mai napig nem ismert, máshogy nem volt hajlandó részt venni könyve adaptációs munkálataiban. A LitHub-nak a rendező elmesélte, hogy eredetileg a Nő a sötétben című regény jogait akarta megvásárolni, az olasz kiadó, az Edizioni E/O vezetői viszont azzal hűtötték le a reményeit, hogy Ferrante valószínűleg nem fog belemenni, mert két korábbi művének adaptációja is csalódottsággal töltötte el, és távol akarja tartani magát - ahogy ő fogalmazott - a showbusiness világától. Ferrante később mégis belement a dologba, egy feltétele volt: a rendezőnek hat hónap alatt kellett kigondolnia egy olyan koncepciót, amely mind a kettőjüknek tetszik. Costanzónak végül azonban beletört a bicskája a dologba, és lemondott a jogokról.
Kult 2022. január. 27. 13:27 Lenyűgözőnek ígérkezik a Briliáns barátnőm 3. évada Kijött a sorozat új előzetese. Az Elena Ferrante regényeiből készülő produkció 3. évada február végén érkezik. hvg360 Matalin Dóra 2022. 17. 17:00 Kendőzetlenül beszél az anyaságról Maggie Gyllenhaal Oscar-esélyes első rendezése Az anyaság árnyoldaláról, a gyerekvállalással a nőktől elvárt önfeláldozás elvetéséről szóló Elena Ferrante-regényből Az elveszett lány címmel készült film. Élet+Stílus Kovács Bálint 2022. 08. 17:30 Édesanyává válni csodálatos dolog – kivéve, ha nem Könnyen a legjobb színésznő Oscar-jelöltjei között találhatja magát Az elveszett lány című Netflix-film főszereplője, de a film nem csak ezért különleges. Napjaink egyik legfontosabb, rejtélyes írójának regényéből készült, és olyan tabutémákhoz nyúl, amelyhez csak kevesen mernek. 2021. február. 14. 20:00 Lehet-e egy kislány egyszerre ronda és szép? A valódi nevét sem tudják, mégis az irodalom egyik legnagyobb sztárja lett az olasz Elena Ferrante.
Az októberben megjelent Az elveszett gyerek történetével Elena Ferrante Nápolyi regények sorozat végre magyarul is teljessé vált. Ennek alkalmából egy helyre gyűjtöttük össze a rejtőzködő szerző Park Kiadónál megjelent műveit. könyv Az elvesztett gyerek története Az Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi s... Online ár: 4 242 Ft Eredeti ár: 4 990 Ft Kosárba Raktáron 16 pont 2 - 3 munkanap Aki megszökik és aki marad Elena és Lila, akiket az előző részekből (Briliáns barátnőm és Az új név története) már jól ismerünk, nővé érett, méghozzá nagyon korán.... Az új név története Lila és Elena tizenhat évesek, és egy világ választja el őket egymástól. Lila immár férjes asszony, de férje vezetéknevének viselését önm... Briliáns barátnőm Ferrante fever - így nevezték a jelenséget, amely pár éve a Nápolyi regények megjelenésekor végigsöpört a világon. A híradások szinte min... "Ferrante fever - így nevezték a jelenséget, amely pár éve a Nápolyi regények megjelenésekor végigsöpört a világon.
jazzybeez.com, 2024