A Sziget nyitónapján a fő fellépő, Dua Lipa koncertjén zsúfolásig megtelt a nagyszínpad nézőtere. "A fesztivál egy napon legfeljebb 95 ezer főt tud befogadni, ezért hétfőn 22 órakor le kellett állítanunk az aznapra szóló teljes árú jegyek kiadását. A jegyek fogyását látva hasonlóan telt házra számítunk pénteken és szombaton is" - idézte Kádár Tamás főszervezőt a Sziget csütörtöki közleménye. Pénteken Stromae és Justin Bieber, másnap Calvin Harris és Lewis Capaldi ad koncertet fő időben a Sziget fesztivál nagyszínpadán. A Sziget eddigi csaknem három évtizedes történetében többször volt már telt ház - emlékeztet az MTI. Előszőr 2001-ben rakták ki a megtelt táblát, akkor vasárnap a Faithless játszott. Legutóbb a 2019-es fesztivál nyitónapján telt meg a Sziget, akkor Ed Sheeran volt a sztárvendég. A közlemény kitér arra, hogy volt olyan Sziget, ami több ilyen sikeres napot számlált, 2016-ban például Rihanna, Sia és a Muse napján is telt ház volt. S hogy mit szólnak az óbudaiak a kétéves kihagyás után visszatért zenei dzsemborihoz, azt videónkból megtudhatják:
Fotó: Mudra László 2022-re bizonyossággá vált, hogy a Sziget Fesztivál napjainkban legalább annyira kitörölhetetlen része Budapestnek, olyan kötelező turistaprogram, mint a Halászbástya. Persze a Sziget nincs mindig, mindössze egy héten át tart augusztusban, de sokan – főként a fiatalok – ehhez igazítják a nyaralásukat. Legutóbb az előző évtizedben, 2019-ben volt Sziget Fesztivál. 2022-ben, amikor ismét lesz, alkalmazkodnak a közben megváltozott körülményekhez, ezért egész sok újdonság is lesz. Új színpadok, új elnevezések, új helyszínek – de a lényeg: ismét lesz Sziget, és ez felér egy újjászületéssel. Számomra sosem volt kérdés, hogy lesz-e Sziget a Covid után, a valódi kérdés inkább az volt, hogy milyen lesz, amikor újra lesz. Az biztos volt, hogy változik, hisz ez alatt a két év alatt rengeteget változott a világ. Vegyük sorra az újdonságokat és mindazt, ami más lesz, mint két évvel ezelőtt. Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest Egyik kedvenc színpadunk, az Európa Színpad, melyen a hazájukban már ismert, de nemzetközileg még ismeretlen előadók léptek fel, nevet változtatott, idén már ibis X ALL Európa Színpad néven kell keresni.
Volt már olyan Sziget is, ami több ilyen sikeres napot is számlált, 2016-ban például Rihanna, Sia és a Muse napján is kikerült a "megtelt" tábla.
Mindenképp komoly kapcsolat keretei között szeretném megtalálni az Igazit. Az értékek amit fontosnak tartok egy kapcsolatban: a kölcsönös megértés, a hűség, az őszinteség, a kitartás, akár jóban, akár a legnehezebb időkben is a másik mellett, amikor talán a legjobban számítunk rá. Röviden ennyit szeretnék magamról írni kezdetnek. Ha netán szeretnél jobban megismerni, és neked is fontosak ezek az értékek, várom mielőbbi leveled. Gödöllői társkereső férfi, Zsolti (35)Szia! Fecó vagyok (így szeretem használni:-)), Gödöllőn élek. Szabadidőmet előszeretettel töltöm sporttal, nagyon szeretek futni, edzeni, a mozgás bármely formáját:). Ezen kívül imádok "alkotni és bütykölni " kitalálni valami újat, és azt megcsinálni:). Estéimet szeretem a barátokkal közösen tölteni akár filmezéssel, biliárddal vagy valamilyen közös programmal. Az évek során rákényszerültem arra, hogy főzzek magamra, amit idő közben nagyon megszerettem (itt is van lehetőség újat alkotni:P). Főállásban mérnökként dolgozom. Élvezem a munkát és a benne rejlő kihívásokat, hogy kreatív lehetek.
A legnépszerűbb alternatív zenei helyszín, a régi A38 sátor is másik nevet kapott: ez lesz a FreeDome. A zene mellett a vizualitásban is valami egyedire törekvő helyszínek is kihasználták a kényszerpihenőt, és új arculattal fogadják idén a vendégeket, például sokunk kedvence, az underground elektronikus zenékre specializálódott Colosseum is. Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest Fontos változás, hogy a Sziget Fesztivál idén rágyúr a VIP-ségre is. Mit jelent ez a gyakorlatban? A Sziget nemcsak Európa, de a világ zenei fesztiváljai között is unikum. Bár a helyszín Magyarország, de a Sziget nem magyar, hanem globális fesztivál, ami minden náció részvételére számít, köztük a magyarokéra is. Már ezt az egyediséget is nevezhetjük VIP-élménynek, de évek óta tudjuk jól, hogy létezik a fesztiválon belüli VIP-élmény is, amit az idei Szigeten mindenkire kiterjesztenek. Külön VIP-jegyek válthatók, amivel az összes nagyobb színpad (például a Nagyszínpad, a Colosseum, a FreeDome) VIP-részébe lesz bejárásunk, és nem csak azoknak, akiknek hivatalból járt vagy szereztek maguknak VIP-belépőt.
A Sziget első napján már ki kellett tenni a "megtelt" táblát, ugyanis este 10-re elfogytak az aznapra kiadható teljes árú jegyek. A szervezők szerint a péntek és a szombat is hasonlóan erősnek ígérkezik, érdemes elővételben megváltani a jegyeket. Teltházat hozott a Sziget első napja, Dua Lipa "púposra" töltötte a Nagyszínpad nézőterét. "A Sziget egy napon maximum 95. 000 főt tud befogadni, ezért hétfőn késő este, az aznapra szóló teljesárú jegyek kiadását le kellett állítanunk" – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. Kádár elmondta, hogy hasonló érdeklődésre számítanak pénteken és szombaton is. "Nagyon fogynak a hétvégi jegyek, Stromae és Justin Bieber illetve másnap Calvin Harris és Lewis Capaldi koncertjére is érdemes már elővételben beszerezni a belépőt" – mondja a főszervező. A Sziget életében többször is jelentettek már teltházat. Előszőr 2001-ben rakták ki a megtelt táblát, akkor vasárnap a Faithless játszott. Legutóbb pedig a 2019-es fesztivál nyitónapján telt meg a Sziget, akkor Ed Sheeran volt a sztárvendég.
• FOO FIGHTERS • ED SHEERAN • FLORENCE + THE MACHINE • POST MALONE • TWENTY ONE PILOTS • THE 1975 • THE NATIONAL • MACKLEMORE • MARTIN GARRIX • RICHARD ASHCROFT • FRANZ FERDINAND • JAMES BLAKE • YEARS & YEARS • 6LACK • TOVE LO • CATFISH AND THE BOTTLEMEN • Érvényes: 2019. augusztus 7. 6:00-tól 2019. augusztus 14. 8:00-ig • Tartalmazza az alapvető kempingszolgáltatásokat (kempingezés a szabad fesztiválterületeken és zuhanyhasználat)• Bármikor válthatsz extrább kempingezési lehetőségre (magasabb fokú biztonság és extra szolgáltatások)• Érkezz korábban, beköltöző jeggyel hamarabb beléphetsz a Szigetre és elfoglalhatod a legjobb! A fesztiválra csak a check-in folyamatot követően lehet majd belépni. Részletek
Jövőre biztosan nem lehet majd a Red Bull Pilvakerrel ünnepelni az Erkel Színházban, az előadás-sorozat szünetet tart, de ez nem jelenti azt, hogy el is tűnne a 2018-as évre. Mivel 2012-es indulása óta olyan nagyra nőtt a produkció, hogy az Erkel Színház csupán a töredékét képes kiszolgálni az óriási érdeklődésnek, a szervezők úgy döntöttek, 2018-ban egy évre leteszik a lantot, hogy 2019-ben új koncepcióval térhessenek vissza, és még többek számára elérhetővé tegyék a rendezvényt élőben. Ennek érdekében már most folynak a 2019-es produkció előkészületei, hiszen az alkotók azt szeretnék, ha másfél év múlva a Red Bull Pilvaker megfelelne a rajongók legapróbb elvárásainak is, ebben pedig rengeteg munka lesz. Fotó: Somay Márk "A Pilvakert sosem csak úgy hirtelen dobtuk össze, közel 8 hónapos folyamat előzi meg a rendezvényt egy 30 fős csapat részvételével. A legtöbben azt hiszik, hogy néhány hét alatt összeáll ez a show nagyjából magától. Jó lenne, ha ilyen könnyű lenne, de hogy elkészüljenek a dalok, a klipek, a színpad, a látvány és még baromi sok más elem, ahhoz hatalmas stáb és rengeteg idő szükséges.
A nagyszínpadon Dua Lipa adott koncertet. 2022. 08. 11 | Szerző: MTI/VG Telt házat hozott a Sziget fesztivál szerdai, első napja, amelyen 95 ezren buliztak. A Sziget nyitónapján a fő fellépő, Dua Lipa koncertjén zsúfolásig megtelt a nagyszínpad nézőtó: Joseph Okpako/Getty imagesA fesztivál egy napon legfeljebb 95 ezer főt tud befogadni, ezért hétfőn 22 órakor le kellett állítanunk az aznapra szóló teljes árú jegyek kiadását. A jegyek fogyását látva hasonlóan telt házra számítunk pénteken és szombaton is– idézte Kádár Tamás főszervezőt a Sziget csütörtöki közleménye. Pénteken Stromae és Justin Bieber, másnap Calvin Harris és Lewis Capaldi ad koncertet fő időben a Sziget fesztivál nagyszínpadátó: Lovas LauraA Sziget eddigi csaknem három évtizedes történetében többször volt már telt ház. Először 2001-ben rakták ki a megtelt táblát, akkor vasárnap a Faithless játszott. Legutóbb a 2019-es fesztivál nyitónapján telt meg a Sziget, akkor Ed Sheeran volt a sztárvendég. A közlemény kitér arra, hogy volt olyan Sziget, ami több ilyen sikeres napot számlált, 2016-ban például Rihanna, Sia és a Muse napján is telt ház volt.
jazzybeez.com, 2024