Emellett viszont mindketten átlagos kamaszok, akik focival, tévénézéssel és olvasással szeretik tölteni szabadidejüket. A fiatalok ebben a tanévben érettségiznek, a jövőre nézve mindkettőjüknek rendkívül nagyratörő tervei vannak. Márton az ELTE-re készül, alkalmazott matematikusként szeretne a pénzügyi, illetve biztosítási szektorban dolgozni elemzőként. Itt jól tudná kamatoztatni logikai, kombinatorikai képességeit. Viktor a neves Cambridge-i Egyetem hallgatójaként képzeli el a következő éveket, ahol a matematikán túl a progA Táncsics Mihály Gimnázium két diákja: Borbényi Márton és Tóth Vik- ramozás területén szeretné elmélyíteni tudását. tor is aranyéremmel tért haza a Közép-európai Matematika Diákolimpi- Az ő fantáziáját a mesterséges intelligencia és áról, amelyet augusztus 22. és 28. között rendeztek meg Ausztriában. az algoritmuselemzések mozgatják meg igazán, Csapatversenyben a magyarok az 5. helyezést érték el. kutatóként képzeli el jövőjét. VARGA KATA Az elmúlt 50 év legnagyobb matek sikerét érte el a Táncsics PROMÓCIÓ Sokan nem tudják, hogy életvitelük milyen káros hatással van egészségi állapotukra.
ezt már régebben meg kellett volna tenni, amikor kezdődtek a bajok. Ezért nem az orvosok felelősek, ők most mentik a menthetőt. 159 Anyum vasárnap óta kórházban van, érszűkülete van, a két kissebb lábujja fekete, a többi lilá és fehér, be van dagadva. Feljebb lilás és piros, de a bokát nem éri el. Mikor bekerült a kórházba a doki azt mondta, hogy próbálják elérni, hogy ne az egész lábat, hanem 3 ujját kelljen csak levágni. Itt nálunk a kórházban még mindig teljes látogatási tilalom van, be sem mehetünk hozzá. 67 éves, nagyon jófej és szellemileg magasan top-on van. Vasárnap óta vérhigítót, véralvadásgátlót meg antibiotikumot kap. Volt kedden érfestés, ott több eret kitágítottak. De nem mondanak anyunak semmit. Annyit jegyzett meg egy orvos, hogy az jó, hogy nem hideg sehol a lába és kész. Meddig mehet szerintetek ez így? Miért nem mondanak semmit? Mire várunk? Segítsetek kérlek a tapasztalataitokkal, mert az ideg nagyon szétvet és el vagyok keseredve. Ha mondjuk anyu nem engedi a lábát levágni, csak mondjuk az ujjait, mi lehet a következménye?
Ár: 16, 8 M Ft, 06/20/294-0062. Szántó utcában második emeleti, 53 m2-es, 1+2 fél szobás, erkélyes, jó állapotú, tégla, egyedi-gázos lakás eladó. Ár: 8, 7 M Ft, 06/20/294-0062. A Fő utca sétáló részén eladó egy 82 m2-es, háromszobás, erkélyes, 2013ban igényesen felújított, gáz-cirkófűtéses, téglaépítésű lakás. Ár: 17, 9 M Ft, 06/20/294-0062. Belvárosban, a Rákóczi téren eladó egy 65 m2-es, kétszobás, erkélyes, tégla, egyedi-gázos, első emeleti, jó állapotú lakás. Ár: 10, 5 M Ft, 06/20/294-0062. Kaposváron 6000 m2-es gyümölcsös, kert, építési telek, lakható kis házzal, sürgősen eladó. Ár: 1, 95 M Ft, 06/20/2940062. Toponáron 100 m2-es, 3 szobás családi ház, műhellyel, garázzsal, pincével, pajtával, sürgősen eladó. Ár: 7, 8 M Ft, 06/20/294-0062. Kaposvár, Kinizsi ltp. 53 m2-es, 2 szobás lakás eladó. 7, 7 M Ft, 70/556-0673. Kiskorpádon, főút mellett, 1341 m2-es telken, 56 m2, 1, 5 szoba + nappali, nagyon jó állapotú családi ház, garázzsal, tárolókkal, gázkonvektoros fűtéssel áron alul eladó.
Az őszi versenyszezont nyitó, hagyományos kaposvári viadalon a hét kaposvári közül csak ketten tudtak nyerni. A sportbarátok 13 mérkőzést láthattak a Munkácsy Mihály Gimnázium aulájában. A sportbarátok 13 párt láthattak a Munkácsy Mihály Gimnázium aulájában. A Ring SC Kaposvárt öten, a másik kaposvári klubot, a Nehézatlétikai SE-t ketten, míg a Lelle Fitness és Küzdősport Egyesületet négyen képviselték a tornán. A Bp. Vasas-Süllős Box Team tagjai mellett pécsi, paksi, dunaújvárosi és szekszárdi bunyósok is a szorítóba léptek ezen a délutánon. A Ring SC Kaposvár versenyzői közül a serdülőknél a 44, 5 kg-os Lakatos Zsolt egyhangú pontozással verte fővárosi ellenfelét. Az 56 kg-os Bogdán Barnabás és az 59 kg-os Sárközi Márk megosztott pontozással kapott ki, míg a 34 kg-os Hársházi Levente egyhangú pontozásos vereséget szenvedett pécsi riválisától. A junioroknál az 52 kg-os Horváth Martin a harmadik menetben technikai KO vereséget szenvedett a Pécsi VSK bunyósától, Matyovszki Bencétől. A Kaposvári Nehézatlétikai SE serdülő 72 kg-os bunyósa, Györei Barnabás budapesti vetélytársát gyűrte le egyhangú pontozással, míg a junioroknál a 60 kg-os Bogdán Krisztián alulmaradt a párharcában.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hasonló elven működő egyéb készülékek is forgalomban vannak, melyek szintén kiegészítő gyógymódként érhetők el a betegek számára. A közös ezen módszerekben, hogy térítés ellenében vehetők igénybe, és több alkalom szükséges a tünetek javulásáig, illetve addig a pontig, míg kiderül, hogy van-e hatása a kezeléseknek. Azonban már az első kezelés is hozhat eredményt. Az eljárások hatásosságára vonatkozóan komoly orvosi közlemények mindeddig nem láttak napvilágot, így a módszerek hatásossága a betegbeszámolókon és az eljárások alkalmazóinak garanciáin kívül hivatalos klinikai vizsgálatok eredményeivel nem támaszthatók alá. A módszerek hatástalanságáról vagy veszélyességéről sem jelentek meg eddig közlemények. Az eljárások alkalmazása soha nem helyettesítheti a megfelelő orvosi vizsgálatot, vagy a konzervatív terápiát! Az érszűkület komoly betegség, melynek diagnosztizálása és a súlyosság megítélése orvosi (belgyógyászati, angiológiai) feladat! A Naswan-Parasound és egyéb módszerek kiegészítő kezelésként hozhatnak jó eredményeket.
SZEPTEMBER 8. 2016-ban is Miénk a város! Soha nem látott sikerrel zárult a Miénk a város! fesztivál Kaposváron. A múlt héten megrendezett, háromnapos eseményre nagy gonddal készültek a szervezők, olyan programokat kínáltak a kaposváriaknak és a városba érkező vendégeknek, hogy minden generáció megtalálta köztük a számára kedveset. Jágerné Katona Zsuzsanna, a város kulturális referense pozitívan értékelte az idei fesztivált: - Rengetegen látogattak ki a főtérre és a többi helyszínre is, ennyi embert még egyik évben és egyetlen fesztiválon sem láttunk a koncerteken. A fellépők terén is jónak bizonyult a választás, hiszen az R-Go és az Edda minden korosztályt a térre csalt, míg a vasárnapi Bëlga és Halott Pénz koncerteken többségében a fiatalok tomboltak. Az egészen picik szórakoztatásáról az Alma együttes gondoskodott vasárnap, és a családok nem is csalódtak: a zenekar hozta a tőlük már jól megszokott vidámságot és zenéket. A fantasztikus hangulatot bizonyítja az is, hogy a fellépő zenekarok elismerően nyilatkoztak mind a kaposvári közönségről, Videók, képgalériák: mind a szervezők munkájáról.
Hatalmas veszélyt jelent a stresszel teli, mozgásszegény életmód, a futólag elfogyasztott, zsíros ételek. Bár egyre kevesebb nyilvános helyen lehet dohányozni is, de ez nem mentesíti még a nemdohányzókat se teljes mértékben a dohányfüsttől. Kevés idő marad figyelni a vérnyomásra, a vércukor és a koleszterin szinten tartására. Mindezek egy súlyos betegség kialakulásához vezethetnek, ez nem más, mint az érszűkület. Az erek falai fokozottan romlanak, ha nem ügyelünk rá. Rugalmasságuk eltűnik, a lerakódott anyagok hatására fokozatosan beszűkül az ér. A vér egyre nehezebben halad keresztül a szűkületen, mely egyre komolyabb panaszokat okoz. Hogy mik ezek? • terhelés közben mással nem magyarázható fájdalom, görcs jelentkezik a lábban Nehezen ismerhető fel az érszűkület Ellenőriztesse panaszai okát! 10-én és 23-án tartandó vizsgálatra bejelentkezőknek a szűrés ingyenes. A kúrát igénylőknek az alapárból 30. 000 forint kedvezményt biztosítanak., 06-72/551-714, 06-20/541-1466, 06-70/290-3216, 06-30/339-6963 A kezelőcentrum a vizsgálati idő változtatásának jogát fenntartja.
Az újszülötteknek a védőnők fogják elvinni az babadobozt az első látogatásukkor. Ebben az évben még várhatóan mintegy 100 kaposvári család örülhet egy picurka, új családtagnak, és a Kaposvári Babadoboznak. SÁSKA ANNAMARI Üdvözli Kaposváron a Rádió Most! Talán már éppen itt volt az ideje, hogy kihelyezzük a városba vezető utak mentére a Rádió Most frekvenciáját. Összesen öt tábla hirdeti Kaposvár egyetlen helyi rádióját, de ez a szám várhatóan emelkedni fog. Horváth Szabolcs kollégánk és segítője, Fitykus János az elmúlt napokban táblákat helyezett ki esténként, egészen pontosan • a 610-es út kivezető szakaszára Dombóvár felé, • a 610-es út bevezető szakaszára Kaposmérő felől, • a 67-es út bevezető szakaszára Szigetvár felől, • a Raktár utcai körforgalom elé Kaposfüred felől haladva • és a fészerlakpusztai kereszteződést elhagyva a Kaposvári Egyetem mellé. A Rádió Mostot a 91, 2-es frekvencián lehet hallgatni vagy online a és a internetes felületünkön a zöld, "91, 2" logóra kattintva. Fotó: Benke Róbert 2 K ÖZÉLE T KAPOS EXTRA 2016.
jazzybeez.com, 2024