Ismét a vásárhelyi székhelyű Országos Dohányboltellátó Kft. lett a megye legnagyobb cége. Nettó árbevételük nagyjából tízszeresen haladja meg a 2. és 3. Sole-Mizo, illetve a Pick Szeged Zrt. számait. A kamara hagyományos, a megyei TOP 100 vállalkozás adatait közlő kiadvány bemutatóját a szegedi Szent Gellért Fórumban tartották. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is részt vett a konferenciájn. Az ipari termelés korábbi egészségtelen eloszlása az országban, változni látszik – mondta előadásában Palkovics, tovább tolódik keletre és délre, de Csongrád-Csanád megye még az iparilag "alulfejlett" területek közé tartozik. Ugyanakkor pozitív példaként említette a szegedi tudományos és innovációs parkot, a közlekedési fejlesztések közül pedig a Szeged-Hódmezővásárhely tram-train beruházást. A rendezvényen a térség legjelentősebb vállalkozásait is díjazták. Nagyvállalat kategóriában a Pick Szeged Zrt., középkategóriában a Vásárhelyen is érdekelt Naturtex Kft., míg export kategóriában a makói Givaudan Hungary Kft.
2015-ben a Lázár miniszter közeli ismerőse, a Tabán Trafik-os Sánta János többségi érdekeltségébe került az államilag újraosztott trafikhálózat ellátásának monopóliuma. A tavalyi volt az erre alapított Országos Dohányboltellátó Kft. első teljes éve: az adatokból az látszik, hogy legkevésbé a magyar állam járt jól a piac újrafelosztásával. A központi költségvetésnek mindössze 100 millió forint koncessziósdíj- és 200 millió forint társaságiadó-bevétel jutott a nyereségből; ennél több, 376 millió ment el TAO-ra, a tulajdonosoknak pedig 3 milliárdot meghaladó tiszta profit hozott az egyszereplőssé tett piac. [sharedcontent slug="cikk-kozepi-hirdetes"] Az előterjesztő Lázár János sajátos humorát jelzi, hogy a teljes dohányáru-kereskedelem állami einstandját elrendelő törvényjavaslat címe szerint elsősorban a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szólt – később aztán a gyakorlat is bizonyította, hogy valójában a klasszikus klientúraépítés-kifizetés kereteit teremtette meg, igaz, ekkor még csak a kiskereskedelemben.
Október 8, Szombat Koppány névnap 8° +21+8Mai évfordulókHírt küldök beHírlevélHEOLHeves megyei hírportálMai évfordulókHírt küldök beRendezésOrszágos Dohányboltellátó Kft. címkére 1 db találat a levél átverés2018. 08. 12:36Hamis e-mail terjed az Országos Dohányboltellátó Kft. nevébenValótlan tartalmú tájékoztatót küldtek ismeretlenek, a cég jogi lépést tesz az ügy lótlan tartalmú tájékoztatót küldtek ismeretlenek, a cég jogi lépést tesz az ügy miatt. Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga. Regionális hírportálokBács-Kiskun - Baranya - Békés - Borsod-Abaúj-Zemplén - Csongrád - Dunaújváros - Fejér - Győr-Moson-Sopron - Hajdú-Bihar - Heves - Jász-Nagykun-Szolnok - Komárom-Esztergom - Nógrád - Somogy - Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szeged - Tolna - - Veszprém - - KözéGazdasááSzolgáltatá
Az Országos Dohányboltellátó Kft. logisztikai központja maradéktalanul eleget tud tenni a normál megrendeléseknek, több műszakban folyik a munka - közölték a vecsési depóban szerdán újságírókkal. A sajtóbejáráson bemutatták a cég 5700 négyzetméteres, 170 embert foglalkoztató depóját, és ismertették a munkafolyamatokat, cáfolva a sajtóban megjelent híreket, miszerint az árumegrendelő és kiszállító rendszer nem bírta a trafikosok kezdeti nagy rohamá Sándor, a cég kommunikációs vezetője elmondta: a személyes átvételt kérő sürgős megrendelésekre valóban limitet vezettek be erre a hétre, de ez az átmeneti korlátozás nem jelenti, hogy "túlterhelt" a rendszer. Magyarázata szerint az átmeneti limit bevezetését a néhány cigarettafajtából mutatkozó hiány, illetve ezzel összefüggésben a dohányboltok megugrott kereslete indokolta. MTI Fotó: Szigetváry ZsoltA vecsési depó a 9 hasonló hazai létesítmény körül a legnagyobb; naponta 8-9 beszállító kamiont fogad - ismertette a logisztikai bázist bemutatva Németh László depóvezető.
Figyelem! A lakhatási támogatást nyújtó ajánlatokat területi szűrés nélkül listázzuk. A területi beállítás csak a lakhatási támogatás paraméter kikapcsolása után változtatható meg újra! Keresés finomítása Beállított szűrők Beállított szűrők törlése cégnév Munkahely értékelése Értékelje és mondja el véleményét korábbi vagy jelenlegi munkahelyéről. Értékelése név nélkül történik, és segítséget nyújt a munkakeresőknek ahhoz, hogy ideális munkahelyet találjanak. A kitöltés pár percet vesz igénybe. Értékelem
jazzybeez.com, 2024