Frontok előzik meg a lehűlést Egymást követik a frontok a héten, jövő héten azonban lehűlés kezdődik. Decemberi szivárványok a Dunántúlon Szép szivárványok színesítették az estét a Dunántúl több pontján. Elkezdtek befagyni tavaink A Fertő-tavon már majdnem egybefüggő a jég, az elmúlt napok fagyos időjárásával elkezdtek befagyni tavaink. Északon esett ónos eső Vasárnap estétől északnyugaton, hétfőre virradóan pedig északkeleten többfelé ónos eső, fagyott eső esett. Fagyos hókezdet, enyhülő folytatás Fagyosan köszöntött be a december, de már a második napjától megenyhül. Kis időre elbúcsúzhatunk a mínuszoktól Enyhülés kezdődött, és bár hét elején borús időben, többfelé ónos esőben lesz részünk, kedden a 10 fokot is meghaladja a hőmérséklet. Ez történt 2017-ben Az erősen fagyos január és az áprilisi hóömlés után menetrend szerint jöttek a zivatarok. Ősszel hamar megérkezett az első hó. Enyhe, zivatarokkal tarkított volt a téli szezon első hónapja, főként a hegyekben havazott. Szilveszterre megenyhül az idő Szombat estétől ismét enyhébb légtömegek érkeztek, így szilveszter éjjel nem lesz szükség a legmelegebb télikabátokra.
Eléggé durva, hogy a mai meg a tegnapi nap átlaga 10 fok körül mozogtak országos átlagban, a tegnapi napra konkrétan a becslésem 10, 7° magasabb, mint ami idén szeptember 20. -án (10, 4°C) vagy idén május 16. -án (10, 6°C) volt. Nekem is ilyesmi rémlik, de ez azért elég mellbevágó. Már csak azt nem értem, hogy állítólag kb. 1, 5 fokos melegedésnél tartunk, akkor ez hogy lehet? Mert mindenki a saját bőrén érzi, és a számok is azt mutatják, hogy ennél jóval magasabbak a hőmérsékleti értékek, és nem csak ebben a három napban, hanem szinte egész évben. Akkor ez hogy van? Meg hol van a vége? Persze költői a kérdés.... A 2010-es évek karácsonyi napi maximum hőmérsékletei Sopronban a napijelentés kiadványból (sorrendben 24, 25, 26-a):2010: +11, +3, -32011: +8, +7, +62012: +1, +1, +42013: +12, +13, +102014: +10, +12, +42015: +6, +4, +42016: +1, +10, +122017: +14, +9, 02018: +6, +4, +72019: ?,?,? Látható, hogy 9 év alatt a 27 napból egy téli nap volt. Fehér karácsony nem volt. 2014-ben 26-án este esett a hó.
Lottószámok 2018 29 hét. Www Lottószámok 5 ös lottó nyerőszámok e mozijegyet Ciprus Időjárás December Hatalmasat fordult a decemberi időjárás, eltörölték az eddigi adatokat Bár korábban azt jósolták, hogy a decemberi időjárás viszonylag melegebben fog telni és esély sem lehet a hó kialakulására, illetve Lottószámok 5 Ös Lottó Nyerőszámok E Heti lottószámok Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán október 12-én, szombaton az alábbi nyerőszámokat húzták ki 20:18 Huszonheten is többszörös milliomosok lettek, itt vannak a lottószámok 2019. 10. 12 2020. 07. 25 20:29 Lehetőleg kerüljék a jeges italokat, a hámozatlan gyümölcsöket és a zöld salátákat Hurghada Időjárás December Egyiptom hurghada idojaras december Szállodákban bármilyen ételt kockázatmentesen fogyaszthatunk Időjárás: December meteorológia szempontból az első téli hónapunk. kréta időjárás december Időjárás kréta october 2012 Ilyenkor nem illik hangoskodni, inkább kövessük példájukat A görögök udvariasak és rendkívül segítőkészek, ha látják, hogy mi is azok vagyunk.
Reggel ény felől átmenetileg erősen megnövekedett a felhőzet, és kisebb havazás, hózápor volt, lepelnyi mennyiséget adva. Délelőtt újból csökkent a felhőzet és már a havazás megszűnte idején 0 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Késő délutánig élénk, néha kissé erős ény szél fújt, majd késő délutántól teljesen legyengült a légmozgá: -3, 3 °C, Tmax: 2, 5 °C volt. Reggelre jó ropogósra fagyott a hétfőn kissé olvadó, tapadó hó, viszont kár a napközbeni enyhébb időért és napsütésért, mert a déli napos oldalakról sokat olvadt a hó, és a fákról-bokrokról is, így bár havas maradt a táj, a havas mesevilág megszű 1 napot tartott, hétfő reggeltől - kedd csapadék: nyomnyi mennyiség hócsapadékból. ------------------------------------------------------------------------------------Dec. 4. szerda: Kora hajnalig derült, gyengén felhős ég volt, Kora hajnalban beállt a zúzmarás köd, mely nem volt annyira sűrű, de egész nap kitartott, lassan-lassan javuló látótávolsággal. Estére szép zúzmara alakult ki mindenen, kb.
jazzybeez.com, 2024