Ezt feltételezve, egy 7, 5 millió forintos 7 személyes új autó esetében a finanszírozó bank 30 százalékot, vagyis 2, 25 millió forint önrészt kérne. Az állami 2 és fél millió forint lejön a vételárból. A fennmaradó 2, 75 millió forintot pedig valamelyik kereskedelmi bank finanszírozásával lehetne kifizetni – számolta ki Gablini Gábor.
Idei évben több támogatási program közül is válogathatunk. Cikksorozatunkban ezeket szeretnénk bemutatni, előnyeivel, hátrányaival együtt. Hogyan, hol és ki igényelheti egyáltalán a támogatásokat? 2019. július 1-je óta a három- vagy több gyermekes családok legalább 7 üléses új személygépkocsi vásárlásához 2, 5 millió forint (de legfeljebb a vételár 50%-ának megfelelő) vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a Magyar Államkincstártól. Kik vehetik igénybe? Kizárólag nagycsaládos, akik megfelelnek az alábbi feltételeknek: legalább három gyermek után családi pótlékra jogosult, legalább két gyermek után családi pótlékra jogosult várandós nő, ha a magzat már elmúlt 12 hetes. Legalább az egyik fél rendelkezik B kategóriás jogosítvánnyal Egyik félnek sincsen nyilvántartott köztartozása Ha a jogosítvánnyal rendelkező fél ellen járművezetéstől eltiltó jogerős ítéletet, akkor az kizáró ok. Engedmény, hogy nem kötelező házasnak lenni, elég csak élettársi viszony. Kizáró okok az igénylésnél: Ha járművezetéstől eltiltó jogerős ítélet van érvényben az igénylő ellen.
A logó elhelyezésének a költsége az autókereskedőt terheli. A matricát rongálódás vagy sérülés esetén kötelezően cserélni vagy pótolni szükséges.
Emmi;nagycsaládosok;autóvásárlás;2019-02-18 07:30:00Támogatás jár a nagycsaládosoknak a hétszemélyes újautó vásárláshoz. A segítség a jogosultak töredékéhez juthat el. Július 1-től az új, 7 személyes személygépkocsik megvásárlásához 2, 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad az állam a nagycsaládosoknak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjén. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) családügyi államtitkára indokolta a lépést: azt tapasztalták ugyanis, hogy "a negyedik gyermek megszületésének gyakran az az akadálya, hogy a család nem férne be az autóba". A 2, 5 millió forintot a nagycsaládosoknak nem is kell majd kifizetniük, azt a Magyar Államkincstár utalja majd egyenesen a kereskedőknek. A támogatás igénylésének feltétele legalább 3 olyan gyermek, akik után a szülők családi pótlékra jogosultak, vagy akik a jogosultságnál figyelembe veendők – közölte lapunkkal az Emmi sajtóosztálya. Azt is jelezték: várandósság esetén 2 gyermek is elég a támogatáshoz.
Előnyei: gyors és hatékony ügyintézés, mindösszesen egy kérelem benyújtására van a szükség pozitív elbírálás esetén legtöbb esetben az autókereskedőkön keresztül lebonyolítható a folyamat közvetlenül a kereskedő számlájára utalja a Kincstár az összeget. zártlízinggel és gépjárműhitellel is igénybe vehető Egyszülős családok is igényelhetik Hátrányai: 3 éven belül nem kerülhet eladásra a gépjármű és az üzembetartói jogokat sem lehet átruházni amennyibe kötelező biztosítás mellett casco biztosítás is megkötésre kerül a megszerzéstől számított 3 éven belül, akkor a MÁK-ot társbiztosítottként kell feltüntetni, és el kell küldeni a szerződést a Kincstárnak. Ennek megfelelően ha káresemény következik be, akkor a kártérítés egy részét a Kincstár kapja meg, függően attól, hogy mennyi idő van még hátra az első 3 évből A támogatás egyik fontos feltétele, hogy 3 éven keresztül az autón kell lennie a "Családbarát Magyarország" logónak, melyet az autókereskedőnek kell elhelyeznie a gépjárműre, a szerződéskötésnél.
Novák: továbbra is elérhető a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása aug 7, 2021 | +, Aktuális, HírekMost is lehet támogatást igényelni a nagycsaládosoknak az autóvásárláshoz – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán megosztott videóban. Novák Katalin kifejtette: azoknak, akik nagycsaládban élnek vagy már úton van a harmadik kisbabájuk, a kormány támogatást ad, hogy megvásároljanak egy legalább hétszemélyes autót. Ehhez legfeljebb 2, 5 millió forintos anyagi segítséget nyújtanak, s ezt nem kell visszafizetni, sőt "egyenesen a Magyar Államkincstártól az autókereskedőhöz érkezik ez az összeg, tehát nem is kell megelőlegezni" – emelte ki. A támogatás az autó teljes vételárának a fele, de maximum 2, 5 millió forint lehet – jelezte, hozzátéve: a költségvetésből 60 milliárd forintot fordítottak a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására. Támogatási kisokos – Nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye márc 18, 2021 | +, CsaládAz elmúlt egy évben kialakult vírushelyzet nem csak egészségügyileg volt ránk hatással, hanem sajnos gazdaságilag is érintette a családokat.
Ha a pár valamely vagy mindkét tagjának nyilvántartott köztartozása van. Ha egyik félnek sincs B kategóriás jogosítványa. Ha csak egy vagy két gyermeke van a párnak, és nem terveznek többet A támogatás kizárólag megszületett gyermekek után vehető igénybe. A támogatásra jogosító személygépkocsira vonatkozó kritériumok: új autónak minősül, vagy maximum 2. 000 km futott bemutató autó legalább hét állandó ülőhellyel kell rendelkeznie, a lakóautó nem támogatott Milyen összegű a támogatás? 2, 5 millió forintot, de legfeljebb az autó bruttó vételárának 50%-a. Támogatási kérelem benyújtásának módjai: Postai úton: Magyar Államkincstár Családtámogatási Főosztály 1919 Budapest Elektronikus úton a következő honlapon: Személyesen bármelyik Kormányablaknál A támogatás igényléséhez szükséges dokumentumot a Magyar Államkincstár oldalán lehet letölteni. Fontos, hogy a kérelem benyújtása előtt kerüljön kiválasztásra a gépjármű. Amennyiben a gépjármű adásvétele a határozat véglegessé válása előtt megtörténik, a támogatás nem kerülhet folyósításra.
jazzybeez.com, 2024