A leglátványosabb újdonság, hogy a harmadik évad sokkal merészebben játszik három idősíkjával: sokszor jelenetről jelenetre váltogat az egyes szálak között, de az sem ritka, hogy a szenilitás határán egyensúlyozó Hays számára szó szerint összemosódik múlt és jelen. És miközben az első évad egyik legmeglepőbb fordulata az, hogy az ügy évtizedeken át lezáratlanul marad, Pizzolatto itt okosan már az elején nyilvánvalóvá teszi, hogy sem az 1980-as, sem az 1990-es nyomozás nem járt sikerrel. Ezzel kétszeresen is új szemlélettel közelít a krimi műfajához: egyrészt itt nem azt kell figyelnünk, hogy milyen nyomokon haladnak előre a detektívek, hanem hogy mit hagynak figyelmen kívül, másrészt sokkal nagyobb hangsúly kerül arra is, hogy milyen hatással van maga a nyomozás magánéletükre. A bűntényben ezúttal ugyanis nincs semmi brutalitás vagy misztikum, azonban elsősorban Hays vállát mégis hatalmas súllyal nyomja, és karrierjét, házasságát, de még nyugdíjas éveit is átitatják a történtek. De az új True Detective fókusza még ennél is egy fokkal tágabb, és meglehetősen érdekes társadalmi körképet rajzol fel a detektívmunka hátterében: láthatjuk például, hogy a vietnami háború traumája hogyan nyomorította meg egy férfigeneráció lelkét, hogy egy családi perpatvar hogyan gyűrűzik életeket romba döntő tragédiákba, és hogy a faji feszültségek hogyan befolyásolják a nyomozás menetét és mérgezik meg Hays és West viszonyát.
True Detective Epizód 1 Misztikus 2019. jan. 13. 52 perc HBO Max 3. évad 1. ep. : Évadpremier. Wayne Hays egykori nyomozó visszagondol egy rémisztő gyilkossági/emberrablási ügyre, amit ő és társa, Roland West próbáltak kinyomozni 35 évvel azelőtt egy arkansasi városban. 16 Főszereplők Phoenix Elkin, Lena McCarthy Információ Műfaj Megjelenés 2019. Lejátszási idő Korhatár-besorolás Származási régiók Egyesült Államok © 2018 Home Box Office, Inc. Nyelvek Eredeti hang Angol Hang és feliratok
S noha azért örültünk volna egy picit agyasabb konklúziónak, Mahershala Ali, Stephen Dorff – de jó őt újra látni, pláne egy ilyen testhezálló szerepben -, valamint a csodás Carmen Ejogo tesznek róla, hogy emlékezetessé váljon az új évad. Úgy érezzük, hogy Nic Pizzolato mindenképp szintet lépett a 2019-es True Detective-el, hisz hangulatában és atmoszférájában merőben más ez az évad, mint az előzőek. Jóllehet, érezni a szándékot, hogy a második széria kudarca után igyekszik visszaédesgetni a 2014 után elvesztett rajongókat, s ennek érdekében becsempészett néhány ismerős hangulati elemet a nyitó évadból. Összességében azonban elmondható, hogy a True Detective ügyes, okos, jól kifundált brand, igazi minőségi krimi-antológia, ami bár ezúttal sem tudta hozni az első évad zsenialitását, most is kiegyensúlyozottan, megbízhatóan magas nívón teljesít.
Ahogy a xenomorf lények elnyomták a Prometheusban rejlő, eredeti lehetőségeket, úgy sorozatában Pizzolatto sem mert egy harmadik, újszerű stílust kipróbálni. A fényképezés ugyanazokat a sötét árnyalatokat hozza, mint az első évad, az előre elrendeltetett emberi sorsot elemző mondanivaló szintén hasonló, és az egymástól nagyon különböző, de mégis kiválóan összedolgozó nyomozók kémiájában is felsejlik Matthew McConaughey és Woody Harrelson parádézása. Ha már önismétlő tendenciáról van szó, jó lett volna, ha az első szezon igazán jelentős pozitívumai is visszatérnek, ám sajnos pont ezek az elemek jelentkeznek csupán halványan, alig érzékelhetően. A zsigerig hatoló, a cselekményben tűéles precizitással elhelyezett betétdalok ugyanúgy elmaradnak, ahogy a megdöbbentően zseniális nagy monológok, a finálé pedig hiába szállít szép csavart, összességében inkább időhúzással helyettesíti az elvárt katarzist. Ez azért elszomorító, mert a cselekmény példaértékű kidolgozottsága megérdemelte volna az erőteljesebb atmoszférát és a hatásos végkifejletet.
Ez nem volt akkora gond az első évadban, mivel a karakterek, akikre a valódi hangsúlyt helyezte, önmagukban is voltak annyira figyelemreméltóak, hogy elvigyék a hátukon az egész sorozatot. Mint a fenti leírásból is sejthető, ezen a mentőövön mostanra akkora lyukak tátonganak, amiken akár a kezünket is átdughatjuk. A depresszív detektívek éppen annyira érdektelenek, mint az eset, amit vizsgálnak. A halálra kínzott szexmániás hivatalnok ügye persze elindít egy jókora szarlavinát, az események láncolata pedig kijelöl a sorozatnak egy irányt, amiből elvileg bármi lehet. Pizzolatto apránként, részről-részre egyre határozottabban építkezik, mellyel fenntartja azt az illúziót, hogy lassú víz partot mos. A gond az, hogy közben nem csak másoktól – James Ellroytól Michael Mannig hosszan lehetne listázni –, de saját magától is szemrebbenés nélkül lopdos. A gyilkosságot megint idejekorán megoldják, ám az igazi detektívek nem fogadják el a látszateredményt, kutakodásuk során pedig a felsőbb körök mocskos játékába keverednek.
Megismerjük, hogy milyen ember volt és láthatjuk, milyen lett. Közben pedig bejárhatjuk vele az utat, ahogyan formálódott maga az ember és milyen hatással volt mindez az életére. Láthatjuk a feleségével, Ameliaval való kapcsolatának alakulását. Ez nagyon izgalmas volt, hiszen ők az ügy kapcsán jöttek össze, majd az ügy miatt távolodtak el, hogy aztán együtt elengedve lépjenek a közös útra. Felmerült itt az etikai kérdés is, hiszen míg a férfi nyomoz az ügyben, addig a nő cikket, majd könyvet írt az esetről, ez pedig felvet pár morális problémát és elég sok feszültséget okoz közöttük. Ezek a részek nagyon érdekesek voltak, új vonalat adtak a történetnek, ugyanakkor nem tehetek róla, de Amelia minden percben idegesített és nagyon ellenszenves volt, ezért nehéz volt az azonosulás. Pedig Carmen Ejogo jó munkát végzett, de úgy írták meg a karakterét, hogy csak pillanatokra lehetett kedvelni. Mahershala Ali viszont elképesztően jó volt. Három különböző életkorban kellett bemutatnia Hays karakterét, a személyiségének alakulását, a külvilággal való kapcsolatát, a múltjától való félelmét, a sötét titkait és a jelenét, ami azzal fenyegetett, hogy mindent elfelejt, hiszen öregkorára Hays Alzheimer-kórban szenved.
Valódi nyomozó Mahershala Ali - Legjobb női mellékszereplő Oscar-díja Holdfény - 2017 júniusában kezdtek tárgyalásokat a 3. főévadra, és maga az évad két hónappal később zölden világított. Az első hullám azt sugallja, hogy a 3. évad visszatért a sorozat alapjaihoz (jóban vagy rosszban), egészen annak melankolikus nyitó és záró zeneig. Kapcsolódó: True Detective 3. évad: A premier legnagyobb nyomai és gyanúsítottjai Valódi nyomozó A 3. évad nyitó kreditjeihez Cassandra Wilson a "Death Letter" című feldolgozása társul, amelyet a Delta blues zene ikonja, Son House írt, és az 1960-as évek blues zenei újjáéledése során kiemelkedően jól szerepelt élő előadásaiban. Ismert, hogy az egyik legnyomasztóbb és gyászosabb klasszikus blues dal, amit valaha is írtak, és ez még inkább illik egy olyan broody és sötét hangulatú sorozathoz, mint Valódi nyomozó. A 3. évad záró témája - Mike Newbury '60 -as évekbeli kontrakultúra-dallama 'Just Dropped In (Hogy megnézzem, milyen állapotban vagyok az állapotomban') - ehhez képest szinte optimista.
Nos, sajnos ebben az évadban a harmadik verzió valósult meg. Maga az ügy és a nyomozás nagyon jó volt, érdekes volt a végkifejlet is, sőt szívszorító. Ugyanakkor nagyon egyszerű is, amit csak azért húztak-nyúztak, hogy kitöltsék a nyolc részt. Semmi más célja nem volt és ez bizony baj. Ez sokat rontott az összképen és az emészthetőségen is. Nem függtek egybe a cselekményszálak, voltak logikai bakik is. A lassú történetvezetés a True Detective védjegye, mint ahogyan a karakterekre épülő mesélés is. Ezzel most sem volt akkora baj, ugyanakkor nem tudták kitölteni a játékidőt és sokszor bizony álmosító volt egy-egy jelenetsor. Nem tudták fenntartani a részeken belül végig a feszültséget és a figyelmet. A karakterek viszont nagyon jók voltak. Az első évados kevés szereplőre fókuszáló változathoz tértek vissza, ez pedig lehetőséget adott arra, hogy jobban elmerüljünk a szereplők személyiségében, motivációiban, emlékeiben és érzéseiben. Mint ahogy fentebb mondtam ezúttal Wayne Hays karaktere volt a központ, mindent az ő szemén keresztül látunk.
Az igazi True Detective Publikálva 2019. január 3. 08:00 Írásunk apró, habár már az első részben nyilvánvalóvá tett spoilereket tartalmazhat a True Detective 3. évadára vonatkozóan. Nic Pizzolatto nehezen vitatható döntést hozott, amikor kijelentette, hogy a True Detective minden egyes szezonja egy új történetet fog elmesélni, hiszen tényleg nem lett volna értelme megbontani az első évad egységét. De hamar kiderült, hogy ez a vállalás egyszerre könnyebbség és teher is: könnyebbség, hiszen évadról évadra tiszta lappal indulhat, és teher, hiszen mégiscsak az első történet által felállított lécet kell megugrania, miközben a semmiből építkezik. A második évad ennek a nyomásnak a súlya alatt omlott össze, Pizzolatto pedig azt állította, hogy megtanulta a leckét. A négy évnyi kihagyás alatt levont tanulság pedig valószínűség szerint az volt, hogy a tiszta lap ellenére nem szabad elfelejtenie, hogy mi tette naggyá eredetileg a True Detective-et. 1980. Az Ozark-hegység vidékén egy testvárpár játszani indul, de soha nem térnek haza.
Ez nagyrészt be is jött neki, hiszen sikerült sok mindent beemelnie ebbe az évadba, ami olyan jól működött az elsőnél. Levette a karakterei számát, ez okos döntés volt, a három idővonal is izgalmassá tette a történetet, Hays karaktere nagyon jó volt és a filozófiai kérdések feszegetése is kellő hangsúlyt kapott, habár nem akkorát, mint az első évadban. Az emlékek személyiségformáló hatásairól való értekezések nagyon jók voltak, az ügy kellően érdekes volt, csak nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A közepe felé leült a sorozat, de aztán az utolsó két részre nagyon magukra találtak. Megint több olyan jelenet és esemény volt, amit fel tudok idézni, a nyitány ismét karakteresre sikerült, a zene nagyon jó volt és ne menjünk el a maszkmesterek munkája mellett sem, mert nagyon odatették magukat. Egy percre nem éreztem azt, hogy hamis lenne az öreg Hays és West. Szerintem korrekt évad lett ez a harmadik és nagyszerű színészi játékokat láttunk. Érdemes tenni vele egy próbát annak, aki szereti a karakterdrámákat, az érdekes és elgondolkodtató felvetéseket és nem a nyomozás izgalma, hanem az ügy személyekre gyakorolt hatása érdekli.
jazzybeez.com, 2024