Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett. Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted?
Hamvait 1999. augusztus 7-én a marosvécsi református templom kriptájában helyezték el. Mint az később kiderült, az állampolgársági bizonyítványt 1997-ben kiállították számára, azaz már magyar állampolgárként halt meg. Wass Albert a rendszerváltozásig Magyarországon szinte teljesen ismeretlen volt, művei csak 1989 után jelenhetnek meg. Az író 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, 1999-ben posztumusz Magyar Örökség Díjat, 2003-ban alternatív Kossuth-díjat kapott. Megítélése még ma is ellentmondásos: a hivatalos irodalomtudomány szinte tudomást sem vesz róla, miközben a legolvasottabb magyar írók közé tartozik. Alakja és művei köré mítoszok és legendák szövődtek, ami nehezíti tárgyilagos megítélését. A Vasárnap szerkesztősége egyik legszebb versével emlékezik meg Wass Albertről: Wass Albert: Üzenet haza Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
jazzybeez.com, 2024