Kiállítás Merániai Gertrúd halálának 800. évfordulója alkalmából Szentendrén. A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz… című vándorkiállítás erőssége, hogy középkori forrásokra támaszkodva, nyomon követve az utókor változó képét a királynéról, nagyon izgalmas Gertrudis-kép bontakozik ki, amely túlmutat azon a meglehetősen démonizált képen, amely a Bánk bán nyomán kialakult. A Gertrudis - II. András király első felesége - történetével a Ferenczy Múzeum ismét olyan témához kapcsolódik, amely szorosan kötődik a szűkebb térséghez két okból is: 1213. szeptember 28-án a pilisi erdőben gyilkolták meg a királynét, akinek végső nyughelye Pilisszentkereszten található. Gerevich László akadémikus 1981-ben bukkant rá a sír darabjaira. A múzeum régészeti gyűjteményébe a hetvenes évek vége óta kerülnek a pilisszentkereszti ciszterci apátság területén folytatott ásatások leletanyagai, az intézmény azóta adós egy olyan kiállítással, amely nemcsak Pilisszentkereszt előtt tiszteleg, hanem az ott eltemetett királyné előtt is.
Bánk vejét Simont csak az összeesküvést évtizedekkel később követő megtorlás során említik, mint akinek birtokait azért kobozta el a király, mert Gertrud meggyilkolásában részt vett. Ennél többet nem tudunk róla, nem világosak azok a személyes indítékok, amelyek miatt a királyné életére tört. Van viszont a merényletnek egy negyedik résztvevője is. Őt is Simonnak hívják, gyakran testvérével, Mihály bánnal együtt emlegetik, (Ők lennének Katona József drámahősei. Simon és Mikhál bán, bár nem aragóniaiak, miként az Kézai Simon krónikájában is olvasható a 13. század végéről. ) Származásuk szerint inkább délszlávok, ugyanis mindketten a Kacsics (Kachych) nemből erednek, és Simonnak a Maros völgyében, Torda és Doboka vármegyében is voltak birtokai Marosvécs, Magyaró szomszédságában. Az igazi sérelmezett nem is Simon volt, hanem fivére, Mihály, aki 1209–1212 között erdélyi vajda volt, s Berthold javára kellett távoznia erdőelvei hivatalából. Mihályt akkor bánná tette a király valószínűleg Simonnal együtt.
Reményei nem voltak hiú ábrándok, ugyanis az árpádházi királyok a ritka kivételektől eltekintve nem voltak hosszú életűek. Lászlóval egyszerűen nem kívánt számolni, a fenyegető fellépései újra komoly veszélyt jelentettek Imre és hívei számára. Ez ösztönözte a királyt arra, hogy határozott ellenlépéseket tegyen fia uralmának biztosítására. Az idő a gyorsabban cselekvőnek kedvez. Imre 1203-ban Varasd közelében találkozót kért öccsétől. Mesélik, hogy a jó király egyszál magában, kezében csupán királyi kormánypálcáját forgatva belépett András herceg sátrába. A megrökönyödött nézősereg közepette kivezette ifjabb fivérét a táborából, vasra verette, majd Kene, utóbb pedig Esztergom várában őriztette (1203. október). Gertrudot – András felbujtó rossz szellemét – megfosztotta vagyonától, és hazaküldte az övéihez német földre. Ezzel lezárult Gertrudis magyarországi szereplésének első felvonása. Férje fogságban, Imre nyugodtan uralkodhatna, az ellenpárt megtöretett, s fiú utódot is adott az Úristen.
Hát még ha hozzátesszük, hogy a különös levél első előfordulása nagy valószínűséggel Boncompagno da Signától, a bolognai egyetem professzorától származik, aki 1235-ös Rethorica novissimájában ((Új szónoklattan) már idézi. Nem tévedünk nagyot, ha őt gondoljuk a mondat megszerkesztőjének. Gertrúd sírja A németek elleni ellenszenv mellett az idők során más motívum is bekerült a történetbe. Ilyen volt a Gertrúddal kapcsolatban gyakran hangoztatott fikció a királyné állítólagos kerítőnői szerepéről. Bánk feleségéről (a szépirodalomban Melinda) a korabeli források nem tudnak. A bécsi képes krónika, majd ennek nyomán a legtöbb későbbi feljegyzés ezt a történetet már tényként adja elő. Pedig minden valószínűség szerint az Anjou-kori történetírók Zách Felicián tragédiáját mesélik itt el burkolt formában. 1330. április 17-én a visegrádi palotában Zách Felicián, magyar birtokos karddal rontott az éppen ebédelő királyi családra, és súlyosan megsebesítette Erzsébet királynét. A támadás előzménye vélhetően az volt, hogy Erzsébet öccse, Kázmér herceg - a későbbi Nagy Kázmér lengyel király - állítólag elcsábította Zách Klárát, s apja ezt akarta megtorolni.
András pedig sebbel-lobbal tért meg útjából, a tett színhelyére sietett, elfogatta a menekülő Peturt, és azonnal törvényt látott. Az egyetlen kivégzett – karóbahúzásra ítélték Gertrud gyilkosát – a mondott Péter ispán volt. Bélát, merthogy ő is jelen volt az esetnél – és a borzalmas képtől talán soha nem tud szabadulni, még akkor sem, amikor Magyarország határainál gyújtogatnak, öldösnek a tatárok 1240-ben –, a hét esztendős gyermeket a vasvári ispán, Miska vette magához. (Ezért András jelentős birtokadományokkal jutalmazta meg utóbb. ) Gertrudot a pilisi cisztercita apátságban helyezték örök nyugalomra. Az igazságszolgáltatás gépezete azonban itt Péter ispán kivégeztetésével egy időre megállt. II. Andrást elfoglalták az országos és a külhoni ügyek, 1217–1218-ban pedig a Szentföldön vitézkedik az V. kereszteshadjáratban. Hogy az elégedetlenkedő főurak kedvére tegyen, 1214-ben fiát, Bélát megkoronáztatja, ám ennek királysága névleges marad egészen 1220-ig. Bertholdot utazgatni küldi két püspöke társaságában, s a körültekintő sógor nem üres tarsollyal távozik az országból.
Legyenszíves, csak az írjon, aki válaszolni tud! Kapcsolódó kérdések:
Konstancia fogolynak érzi magát az országban, a pápa erkölcsi támogatása túlságosan gyenge, hiszen Róma messze, túl a hófödte hegyek másik oldalán van, s a kalocsai érsek, János nem képviselt elegendő erőt András híveivel szemben. (Különben éppen János érsek koronázta meg III. Lászlót az üresedésben levő esztergomi érsekség helyett még 1204. augusztus 26-án). Akkor már sokkal közelebb van Lipót – a történet Jolly Jokere – a költők és a magyar trónkövetelők barátja, s Konstancia asszony fiával; no meg némi kincsekkel, köztük a koronával, Ausztriába menekül. A nemeslelkű gyám kísérletet tett a szökés meghiúsítására – eredménytelenül. Egyetlen dolgot tehetett: lefoglalta mindazt, amit a menekülő királyné az esztergomi káptalannál letétbe helyezett. Ha most már a mindenütt sötét középkori cselszövést gyanító történeti beidegződésnek engednénk, akkor III. László váratlan halála hallatán mindjárt gyilkosságról keseregnénk. Ám fájdalom, nem tudunk a gyermekkirály megmérgezéséről, megfojtásáról, vagy bármiféle erőszakos halálnemről.
jazzybeez.com, 2024